A lélek tükre

Azt hinné az ember, hogy a XXI. század elején, a kommunikációs forradalom kellős közepén milyen szerencsések vagyunk, a világ mennyire kinyílt előttünk. Az internet segítségével kapcsolatba léphetünk bárkivel, azonnali üzenetküldők segítségével a nap 24 órájában cseveghetünk ismerőseinkkel, a közösségi portálokon egy kattintással barátokat szerezhetünk, vagy éppen a meglévőkről tudhatunk meg szinte minden információ. Mégis ez az emberi kapcsolatok halálának kezdete. Persze tudunk mindent a másikról, mert ki van írva neki msn-en, facebook-on mindenhol. De mikor volt utoljára, hogy megkérdezte az ember a másik embert: Hogy vagy? És tényleg érdekelte a válasz. Szemtől szembe, látva az érzelmeket az arcán, az érzéseket a hanglejtésből. Azt mondják, a testbeszédünk sok mindent elárul rólunk. Évszázadokon át tanulta az ember, hogy talán tudta nélkül is, de értelmezze ezeket a jeleket, és most talán a személytelenség korában évek alatt elfelejtjük. Már nem is tudjuk, milyen valakit átölelni. És nem azért, mert a szerelmünk, a párunkról van szó, hanem azért, mert látjuk rajta, hogy erre van szüksége. Nem tudjuk milyen nevetni, nevetni a másik nevetésén, nevetni, ahogy csak pillanatra is, de összenéztek és látod a másikon az erőlködést, hogy visszafojtsa a nevetést és végül mindketten kitörtök a nevetésben, mint az alvó vulkán és percekig nem bírjátok abbahagyni. Ezt nem lehet kábeleken átadni a másiknak…