Hallottam ma egy érdekes okfejtést a rádióban, miszerint általában az emberek megtalálják a nagy Őt 100 km-es körzeten belül. Ezek szerint, ha valaki elmegy 100 km-en kívülre, akkor ott találhat egy másik nagy Őt. Azt hiszem, ha nem is ennyire leegyszerűsítve, de egyet kell értenem az előző gondolatmenettel. Bár megjegyzem, nem hiszek a nagy Ő-ben. Van szerelem első látásra. Bele lehet habarodni valaki egy szemvillanás alatt, csak külsőségre hagyatkozva. Hiszen már az első pár másodpercben, amikor találkozunk valakivel, eldöntjük róla, hogy szimpatikus vagy sem. Ahogy öltözködik, ahogy jár, köszön, megszólal, rád néz. Aztán az ember jobban megismeri a másikat és az első benyomás szépen átalakul vagy pozitív vagy negatív irányba.
A nagy Ő megtalálása mégsem lehet másodperc műve. A nagy Ő csupa olyan tulajdonságok összessége, amivel szeretnénk a párunkat felvértezni. Legyen őszinte, okos, érzelmes, magabiztos, toleráns, tisztelettudó és még sorolhatnánk. És ha ez még mind megtalálható lenne egy valakiben, még akkor is stimmelnie kell a külső megjelenésének is, mert azért az sem árt. Egy szó, mint száz, nem valószínű, hogy létezne olyan, hogy nagy Ő vagy az Igazi, az Egyetlen.
Ha megismerünk valakit, akiben felfedezzük az általunk óhajtott tulajdonságokat, akkor meg kell adni az esélyt arra, hogy megtudjunk mennyire felel meg az elvárásainknak. Egy kapcsolatért küzdeni kell, áldozatokat hozni. Néha az egyik fél enged, néha a másik. Észre kell venni a párunk gyenge pontjait és segíteni neki, nem pedig kihasználni. Ha az ember igazán akar valakit, meg kell tennie mindent azért. A nagy Ő várása, hogy egyszer majd csak betoppan és szép lesz minden, hiú ábránd. Férfinak és nőnek van mit tanulnia egymástól, és ahogy Karinthy mondta: "Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit."
És hogy az én véleményemet összefoglaljam, egy mondattal lezárom gondolataimat:
Az igazi szerelem nem az, ha egymás szemébe néztek, hanem ha egy irányba néztek...