A lélek tükre

Vannak azok a napok, amikor egyszerűen semmi nem akarok összejönni. Minden döntésed rossznak bizonyul, aztán azon kapod magad, hogy este van és otthon iszod a sokadig söröd, gyertyákat gyújtasz és Nirvanát hallgatsz. Már csak azt várod, hogy végre eljöjjön a másnap reggel. Na, vegyük szépen sorjában...
A történet vasárnap kezdődik. Majd fél év után végre találkoztam megint ismerősömmel. Lementünk kocsmázni és tök jól éreztem magam, felébredtek bennem a régi emlékek. Kissé betegnek tűnt, de próbált úrrá lenni a lázán.
Ő másnap visszament Pestre én pedig aznap este megígértem neki, ha még pénteken is beteg lesz lemegyek Pestre és meglátogatom, készítek neki valami gyógyvacsit.
Teltek-múltak a napok és eljött a péntek. Hét közben is beszéltünk a pénteki találkáról, de a részleteket nem tárgyaltuk meg. Én reggel szépen összepakoltam a cuccaimat egy hátizsákba, hogy munka után egyből tudjak menni hozzá vonattal. Délelőtt megbeszéltünk mindent: mit eszünk-iszunk, mi lesz a program, hol aludhatok, stb. Délután megvettem a neten a vonatjegyet is és terveztem az utat a munkahelyről Pestre.
Ekkor történt valami, ami mindent megváltoztatott: megkérdezte tőlem: MOST TÉNYLEG JÖSSZ?
Itt valami elpattant nálam. Mondtam, akkor nem. Majd visszaváltottam a jegyem. Tudjátok egész héten sokat gondolkoztam azon, hogy a hétfőn tett ígéretemet beváltsam-e. A logika, az ész és minden értelem amellett szólt, hogy ne menjek fel, hiszen programom van szombaton Miskolcon, amit semmi képen sem hagyhatok ki, tehát csak 1 éjszakára tudok felmenni. 1 éjszaka, 6 óra utazás, 6000 forint. Tehát értelmes érveim nem voltak, de 1 valami mégis mellette szólt: megígértem. Ez az 1 érv, azonban minden felett állt. Így tehát eldöntöttem megyek.
Hogy mégis mi változott meg az elhangzott mondattól? Minden. Ekkor jöttem rá, hogy ő valójában nem is számított rá, hogy megyek (talán akarta, talán nem) és én feleslegesen aggódtam az adott szavam miatt. Hirtelen az egyetlen érzelmi alapú döntésem semmisé vált és az ész érvek kerekedtek felül. Elment hát és visszaváltottam a jegyem.
Így fordulhatott elő az, hogy most itt ülök egyedül a szobámban éppen Nirvanát hallgatok és sörözök, miközben arra gondolok, de jó lenne ott lenni nála, látni őt, a gyönyörű szemébe nézni és megcsókolni, hogy érezzem a számára külön vásárolt finom bor zamatát visszakúszni a nyelvemre...
De az élet nem egyszerű.