A lélek tükre

Azt szokták mondani: élj úgy, mintha az lenne az utolsó napod. Én ebben nem hiszek. De abban igen, hogy minden reggel, akikor az ember felkel, kell hogy legyen valami célja aznap. Sokféle célunk lehet: munka, család, társ, gyerek, kutya. Lehet az tesz bennünket boldoggá, hogy a munkában sikeresek vagyunk. Vagy azért mert sok pénzt keresünk, vagy azért mert szeretjük amit csinálunk. Lehet a család az, amiért érdemes reggelente felkelni. A társ kiszolgálása okoz örömet vagy éppen az, hogy van, aki kiszolgáljon. Még félálomba odabújik hozzád és a válladon egy 5 percre visszaalszik. És te nézed ahogy békésen ki-beáramlik a levegő testéből. Vagy az tesz boldoggá, ahogy a gyerek felhuppan melléd az ágyba és veregeti a mellkasod, jelezve, hogy ideje felkelni és óvodába vinni. Ezek persze csak a rövidtávú örömök. És bár nem hasonlítható össze, de én mégis idevettem a háziállatokat is. Mert igenis, fontos lehet egy ember számára, hogy valakiről gondoskodjon, aki utána valamilyen formában viszonozza azt.
Ennyi bevezető után jön a fekete leves. Ugyanis tegnap este eljutottam arra a szintre, hogy nekem nincs miért másnap reggel felkelnem. A munka nem boldogít, gyerek még egy kicsit odébb van, társ pedig nincs. Bocsánat az alpáriságért, de ez így szar. Eszembe jut a Carpe diem kifejezés, de ugyan már, az csak úgy mondják. Ha minden ember úgy élne, ahogy csak szeretne, akkor igen nagy káosz lenne. Én nem úgy szeretnék cselekedni, mintha ez lenne az utolsó napom. Én szeretnék cselekedni, hogy visszagondolva majd mostanra azt mondhassam: jól döntöttem. Szeretném látni, ahogy a gyerekem megteszi az első lépéseit, kiejti az első szavait. Látni, ahogy megcsillantja rejtett képességeit. Ezt pedig csak tervezéssel lehet elérni.
Ezért mostantól úgy fogok felkelni minden reggel, hogy ehhez a tervemhez ma is egy kicsit közelebb kerülhetek, de tenni kell érte...